A megye értékei Sárszentlőrincen

A Paks II. projekthez társuló térségfejlesztés eredményeiről és terveiről beszélt Süli János miniszer Sárszentlőrincen.

– Szerteágazó munkát végzünk annak érdekében, hogy Paks és térsége a lehető legtöbbet profitáljon az évszázad beruházásából. A feladatunk igen összetett, biztosítani kell a két új blokk megvalósítására érkezőknek a lakhatást, az oktatást, az egészségügyi ellátást, előmozdítani a vállalkozók csatlakozásának lehetőségét, fejleszteni a közműveket, gondoskodni az érkezők kikapcsolódásáról – mondta Süli János miniszter Sárszentlőrincen. Idén ez a település szolgált helyszínül a Tolna Megyei Önkormányzat „Vár a megye” programjának, amely egyben a Tolna megyei értékek napja.

A Paks II. projektért felelős miniszter ennek kapcsán kiemelte, hogy Tolna megye büszke lehet értékeire és arra is, hogy az itt élők sokat tesznek azért, hogy ezek az értékek megmaradjanak. 
Süli János röviden összefoglalta a térségben lakók életét is érintő fejlesztéseket. Elmondta, hogy megújult a paksi vasúti vonal. Zajlik az utak felújítása Tolna és Bács-Kiskun megyében. Készen van a Györköny és Nagydorog közötti, a Pusztahencse–Györköny, a Paks–Cece útvonal, az utolsó simítások zajlanak a Paks–Pusztahencse úton, tavaly elkezdődött a Dunaszentgyörgy–Fadd–Tolna útvonal megújítása a szekszárdi csomópontig, szintén zajlik a munka a Madocsa–Bölcske–Dunaföldvár útvonalon. – És igen, elkészült az ide, Sárszentlőrincre vezető út is – tette hozzá.

– Tulajdonképpen idén minden Paksról kiinduló út elkészül. Tolna megye útszakaszainak 60 százaléka egy-két éven belül meg fog újulni. Azt szeretnénk, az a célunk, hogy Paks és a környező térség a lehető legtöbb előnyét élvezze a Paks II. projektnek – húzta alá. 

A Tolna megyei értékek napján a megye több tucatnyi települése megjelent, részvételükkel vetélkedőt, főzőversenyt rendeztek. 

Paks városát az önkormányzat mellett a Paks II. projekten dolgozó cégek, így a PIP Nonprofit KFT és a Paks II. Zrt., képviselték. A Paks II. Zrt. egyedi sátorral érkezett a rendezvényre. A sátor önmagában is szolgál információkkal, hiszen oldalait többek közt az atomenergia hazai kiválóságait bemutató grafika díszíti, alaprajza pedig hatszög, akárcsak az atomerőművekben használt fűtőelem-kazettáké. A sátorban különféle játékokkal, információs anyaggal fogadták a látogatókat a két új blokk megépítésével megbízott társaság munkatársai.

Az információs sátor legközelebb július 31-én Fadd-Domboriban, a SporTolna Triatlon Fesztiválon népszerűsíti a Paks II. projektet. 

Category:
Hírek